Nem az 1300-as Daciák hörgésére, és nem az új autók lükvercpittyegésére ébredek – ezért pedig nagyon szerencsésnek érzem magam. Hétkor szól a karórám, elhúzom a függönyöket, s nézem a tibeti kéket, úgy ébredek.

• Este 8:09. Készül a vacsorám, a kis ladaki csajok sütnek-főznek a konyhában – a szállásom ingyér van, de a kajára vonatkozó árakat még nem tudom. Remélem nem nyújtanak be utólag egy hatalmas számlát. Viszont Namgyal ma felajánlott egy kis ingyenutat: reggel 6-kor jönnek értem, egy kliensét viszi autóval egy közeli kolostorba, a reggeli pooját megnézni. Ennek nagyon örülök.

  Ugyanis ma elkezdtem fotózni. Előbb a központban, a Soma Gompában. Takaros, egyszerű hely, kevés turistát fogtam ki. Aztán felsétáltam a Moravian Mission kisebbik templomába – Csoma tibeti Biblia-fordításai után kutatnék. Bementem a misére is (vagy istentisztelet, vagy mi), tökhitgyüli: egy enthuziaszta szingapúri maca üvölti Isten igéjét, mellette pedig egy másik hindire tolmácsolja (inkább a hinduk térnek át, nekik mindegy; a ladakiak köszönik, jól vannak). A végén valaki összehoz valakivel, persze sosem hallottak Csomáról, de igen, van egy tibeti nyelvű Biblia, of course. Egy kis öreg ladaki (just retired from the government) mintha emlékezne egy misszionáriusra (?) aki Kaza és Pooh körül fordított… Nehezen értettem, amit mondani akart, de aztán csak a Missziót dicsérte végül.

  

  Nagyon agresszív módon térítenek. Szószerint térítenek: utánadmennek, bekopognak a házadba. Mindenkinek kell hoznia, meg kell térítenie még egy embert. Persze, Jézus csak ürügy, a sötétségre, s a hülyeségre. Érdekes pillanat volt: felismertem egy arcot (amerikai, talán), akit a Wongdhen House-ban láttam, Delhiben, az étteremben ült egy hatalmas fekete férfival és egy tibetivel. Az volt az érzésem, hogy egy Van Hoop-banda, szerettem is volna odaülni hozzájuk. Mint utólag kiderült, a fickó misszionárius dologban utazik. Vagyis tényleg egyfajta (fordított?) Van Hoop. És ez csak azért fontos, mert látom itt ezt a rengeteg turistát, és elképzelek róluk ezt-azt – nagyon csalóka a felszín. Én pl. úgy nézek ki mint egy amcsi (de legalább német vagy skandináv) turista. Láttam ma egy fazont, vagy 50 éves, talpig feketében, motoroscucc, szinte mozdulatlanul itta a chait (mögötte ültem egy bodegában). Aztán felpattant a motorra (nagy pakk mögötte), s elhúzott. Nagyon sokan csinálják ezt: eljönnek Indiába, vesznek egy használt motorbiciklit, s fel is út le is út. (Subwoofert hallok éppen. Nincs remény.) Nekem is nagy a szabadságérzésem egyébként itt.

  (-)

  A csúcsról körbelátni Leh vidékét, ragyogó kék (ég), rengeteg imazászló. Majd a képek remélem mutatni fogják. Nagyon élvezem a polárszűrőt. Holnap reggel a kisgépet is használni fogom, remélem – befűztem az első filmet. A Soma Gompában felvettem az óriás-imamalom hangját.

  

  (-)

  Aztán elindultam a Mahabodhi Központba, gondoltam megkoronázom a napot egy vipasszaná-meditációval. Zárva volt. Menet beköszöntem Namgyalnak, jövet meg utánamkiáltott, behívott. Beszélgettünk a szájtjáról, stb., s elmagyaráztam neki az adwords működését. Szerencsére ez utóbbit nagyon bírom, úgyhogy élvezet volt a google nevében internetbizniszre térítni a ladaki yuppie-t: olyan vagyok mint a szingapúriak… Kacagok magamon, s a helyzeten.

  (-)

  Azt hiszem, a középosztály, mint olyan, kúrta el a dolgot. A „nekem is kell subwoofer – nekem is kell TV” jellegű szemlélet. Volt egy magas kultúra (többnyire vallási vagy politikai) és volt egy „alacsony”, a népművészet. Ez utóbbi tökegyszerű és tiszta, az előbbi meg fel a csillagos égig. Mindkettőt csak bizonyos emberek tudják űzni. A középosztály, a langyi, meg mindkettőt akarja (többnyire fizet érte, hogy lefotózza), egyikhez sem ért, egyiket sem érti – s mindenekfelett szereti a gyomrát, a kényelmet, s azt a hiszemet, hogy ő is mindent elérhet. Lám, itt ülök Nyugat-Tibetben, és ugyanazt az autóriasztót hallgatom, ami otthon Vásárhelyen az ablakom alól eszi az idegeimet. Nincs remény.

• Ott álltam a (hindu)keresztények között, mint (európai-keresztény) buddhista. A fiatalok, a konyhában, most éppen laptopon néznek valami indiai filmet, bollywood. A szomszédban ladaki hagyományőrző együttes szórakoztatja a pénzes turistákat. Folytatom a Silentiumot, aztán ágyé pepik, reggel 5:30-kor kelek.

  

  „A mítosztalan valóság magatartása a derű. A derű a meg nem zavarható tiszta üresség. Arról ismerem fel, hogy nincs zenéje. Mert nincs ellenállása. Transzparens. Önmagán az egészet átengedi. ”

  (Július 1., Leh)

  [soundtrack: Prem Joshua - Bolo Hari]

Elküldve: 2007. október 4., 09:30-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.