Himalájakék, Tibetvörös – Csoma nyomában

© Zsolt Sütő

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.” HB

HimalájakékAhány ember, annyi nyelv

Zarándoklat, vagyis a zarándok erőfeszít és újjászületik, energiáit összegyűjti egyetlen fókuszpontba (yun), adott (lelki) gazdagságát és erejét felismeri: „Személyes, szubjektív. Nem egy tudományos expedíció. Utazás, kívül-belül. Kelet-nyugat. Szegény-gazdag. Hagyomány/e-posztmodern. Otthon-úton. Haza-hazátlan. Honvágy-szabadság. Gyalog-repülővel. Utazás-turizmus. Természet-urbán. Közösség-magány. Tibet-Székelyföld. Terra incognita-terra cognita. 30 ezer tibeti szó. Reflexió. Zarándoklat. Vers. Bozgor. Ahány ember, annyi nyelv. Ahány ember, annyi út, annyi szín. Digitális diaporáma. Multimédia-esszé. Multimédia-poézis.

Csoma a klasszikus 19. században – a másik meg a már cyberpunk 21. századában, a kulcsfontosságú pontokon pedig, úgy tűnik, ők ketten jól szót értenek: a múlt és a jelen, a külső és a belső, a Kelet és a Nyugat közötti határvonalak pedig szelíden elmosódnak, s ami marad az az egyszerű és különös baráti találkozás. Mindketten erdélyi székely-magyarok, akik egymagukban vágnak neki a napkeleti útnak. Csoma Sándor a magyarok őshazáját-őseit keresi az 1900-as években – Zsolt pedig 2007-ben már maga Csoma és az eltűnt csend (a himalájakék) valamint a „valahol otthon lenni” állandó illúziójának nyomában zarándokol az észak-indiai Himalájában, három hónapon át, és mintha önmagát, meg azt a bizonyos letűnő világot keresné:

Nem véletlen, hogy Csoma volt az, aki ezeket a nagy dolgokat véghezvitte, én meg csak legfeljebb a nyomában járok. Bottal üthetem a nyomát. Annak a régi világnak, s az effajta nagy szellemeknek. Mutass nekem ilyen embereket, ma. Mint Csoma volt.

Az útibeszámoló fejezeteinek linkjei:

Himalájakék (kép) Ubi bene (képek, szavak) Huxley kiszámította, hogy a csend (képek, szavak) Örömében mantrázik (képek, szavak) Csak (elő)játék, őrület (képek, szavak, hangfelvételek) Turba (képek, szavak, hangfelvételek) Monk Ballet (képek) Neti neti (képek, szavak) Technikailag hontalan (képek, szavak) Tertön (képek) Subwooferworld (képek, szavak, hangfelvételek) Iskola a világ tetején (képek) No Photo! (képek, szavak) Vera Lynn (kép) Lebegés (képek, szavak) Tibeti misztériumok (képek) Láthatatlan, de eleven (képek, szavak) Tibet, kék, wallpaper (háttérkép) A Very Bad Buddhist (képek, szavak, hangfelvételek) Találkozások (képek) Folyami emberek (szavak, képek) Tibeti misztériumjátékok (képek, hangfelvételek) Én vagyok az, aki nem jó (képek, szavak, hangfelvételek) Egy nagy restart (képek, szavak) Ahol még a csend is béta (képek, szavak, hangfelvételek) Csoma’s room (képek, szavak) Van egy forrás (képek, szavak) A Red Dot (képek) 108 steps (képek) Auspicious Coincidences (képek, szavak, hangfelvételek) Importlámákról és egyéb káprázatokról (képek, szavak) Babelstalker (képek) A tibeti-magyar szótár (képek, szavak) Abból merőlegesen kiáll (képek) The Ultimate Neurosis (szavak) Learners (képek, szavak, hangfelvételek) Szkander-bég nyitja (képek, szavak, hangfelvételek) Erős akarat, vastag vér (képek) Bandé (képek) Himalájakék, csend, wallpaper (háttérkép) Robotpilóta, contemplatio (képek, szavak) Csomaportré, szakállal (képek, szavak, hangfelvételek) Please take off shoes (képek) Még a Buddha türelmét is (képek, szavak, hangfelvételek) Agra, encore (képek) Babel, stalker, wallpaper (háttérkép) Ahány ember, annyi nyelv (képek, szavak)




















Letöltés

Az utazás során készült hangfelvételek (mp3, zip, 150 KB) Himalayablues – digirama, fotóinstalláció (avi, zip, 610 KB)

Kapcsolódó linkek

Csoma.lap.hu Kiállítás a To Hi Gan Zendóban, Budapest és fotók a megnyitóról Himalájakék – szófelhő Crossroad Magazin, Magyarország (2008, június) NatGeo.ro (2008, július) PhotoMagazine (2008, október) Himalájakék a Teraszon Kitchen Mandala – digirama, excerpt Himalayablues – részlet a fotóinstallációból Kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban és képek a megnyitó körül

A Himalayablues c. fotóinstallációról (33 perc)

Alcíme: audiovizuális meditáció a bódhiszattvák tízféle erejéről, és a szerző Kőrösi Csoma Sándornak ajánlja.

A képek és a háttérben hallható hangfelvétel (melyen a zanszkári Tahan faluból származó Spalzing asszony gyakorolja-recitálja a buddhista Ngondrö-alapgyakorlatokat, miközben borulásokat és felajánlásokat végez) 2007-ben készültek.

A “fejezetek” között felbukkanó tibeti szavak Csoma Szanszkrit-Tibeti-Angol szótárából valók, magyar jelentésük sorrendben: Nagylelkűség, Önfegyelem, Türelem, Erő, Meditáció, Tisztánlátás, Ügyes módszerek, Kezdeményezőkészség, Szilárdság, Bölcsesség – azaz a buddhista szentek, a bódhiszattvák tíz erénye, ereje vagy gyakorlata.

A háttérben felhangzó további hangminták forrása: VincentBernay.com and MindfulnessDC.org

„A himalájakéket, a Himalája csendjét csak az tudja felfedezni, aki már magában hordozza.” (Szaladják Taikyo István)

“Minden képének tökéletes a kompozíciója, akár egy festménynek: Zsoltnak festői szem adatott. Ráadásul van benne egy bizonyos antenna, ami képessé teszi őt arra, hogy a látható valóságon túlra is lásson, és ezt a képeivel érzékeltetni is tudja.” (Marghescu Marika)

“Ezekhez a képekhez nem fér hozzá India zaja. Nézem, és ott vagyok a himalájakéknek a csendjében. Mitől olyan érdekes ez a kék? Mert Himalája? Ennyire megszédülnénk az egzotikumtól? Miért, Berlin fölött az ég nem ugyanilyen kék? Vagy Szentgyörgyön? Vagy Vásárhelyen? De, bizonyára – és mégsem. Engem megdöbbentett ez a kék: soha ilyen vonzó és szelíd ürességet nem éreztem még. Ez egy szűrt kék. Nem, vagy nemcsak a szuperfinomságú objektív szűrése: ezt a kéket Zsolt szeme szűrte ilyen kékre. Igen, való igaz, hogy a Himalájában fényképezte, de az ő szeme nézte ilyenné, ilyen himalájakékké.” (Hubbes László Attila)

“A Himalájában készült fotóinak spirituális tartalma számomra nem több mint a Párizsban készült képeinek: meg vannak fosztva mindenféle Natonal Geographic-szerű egzotikumtól. Nem is az utazásról szól, hanem egy történetnek az eredményei, amelyet végül hívhatunk akár spirituális útnak is. De ezek a képek nem állítanak semmit. Nem akarnak valamik lenni, vagy többek vagy mások mint amik. Annyira híján vannak minden agresszivitásnak, hogy az már zavarbaejtő. Szoborszerűek, és nem történetszerűek: olyan időtlenségben vannak, amit nem is tudok beleilleszteni a romániai magyar művészeti trendekbe.” (Kelemen Attila Ármin)


21 válasz: “Himalájakék, Tibetvörös – Csoma nyomában”

  1. gábornok

    A folyó, az a nevétől közelebbről meg nem határozható, az a mindig változó, mégis állandó, néven nevezett való. És a határtalan szabad kékség, amely nem is a szemnek, hanem a léleknek szól, mint a folyó. És az Idő. És a parton szemlélő. És a parton szemlélődőkön szemlélkedő. A szemléletben elidőző. Van-e igazabb kereső?

  2. zsolt

    :)

  3. gábornok

    Szépek a színes imazászlók ott, mint mifelénk itt az Alföldön a szokásos virágok a házak előtt.

  4. zsolt

    :)

  5. gábornok

    http://www.delmagyar.hu/alfold/viragvarosokadel-alfoldon/2095271/


  6. RESPECT

  7. em

    nagyon megtettszettek a képek lenne rá mód bemutatni a fotóinstallációt egy hamarosan megnyíló tibeti művészeti kiállításon?

  8. anna

    Szeretnék elkérni három képet a haikublogomra. Természetesen a megfelelő hivatkozással. Lehetséges?

  9. zsolt

    Persze.

  10. anna

    Köszönöm

  11. Puskás Zsolt

    Kedves Zsolt! Korábban már váltottunk privát mailt, csak eltűnt a gépemről a címed egy vírusírtás kapcsán. Most írom beavató mesterem, egy magyarországi, echte magyar, mégis echte tibeti láma életrajzi riport regényét. Megtisztelnél, ha használhatnám a fotóidat a könyvben. Ha és amennyiben megkeresel mail-ben,küldöm neked a kiadásra előkészített könyvet. Tanítványtársi szeretettel: Puskás Zsolt (Remélem benézel még ide!)

  12. Fülöp Attila

    Kedves Zsolt,

    Egy Chögyam Trungpa Rinpoche részlethez szeretném felhasználni a képeidet illusztrációként itt: http://nejlonszekely.eu/egy-az-isten/a-jozan-esz-vallasa természetesen megjelöltelek mint szerzőt és a forrást is feltüntettem

    Kérlek írd meg, hogy maradhatnak-e, ha nem leveszem.

    Köszönöm!

    (amúgy a képek ritka szuperek)

  13. Katkó Tamás

    Kedves Zsolt! Véletlenül akadtam rád és fotóidra a Hamvas Béla-honlapon. Hiába érdeklődtem utánad, sem erdélyi, sem pedig magyarországi fotós barátaim nem ismernek, pedig fotóidat minél több embernek látnia kellene. Kérlek, fogadd el meghívásomat egy nagy kiállításra, Budapestre, a Kolta Galériába! lellek: Katkó Tamás

  14. Maria Lotter

    Dear, Mr. Sütö,

    we have seen your pictures in Holzkirchen near Würzburg in Germany in autumn 2009. We liked your pictures very much. I would ask you, if we can buy one picture? The name was “Greenpeemandala1″. 100 x 100

    Thank you for answer.

    Greetings from Germany!!

    Maria Lotter

  15. Medvey Boldizsár

    Kedves Zsolt,

    Jövő héten tartok két hallgató társammal egy kiselőadást Kőrösi Csomáról egy szemináriumi órán és szívesen vetíteném néhány képedet, ha nincs ellenedre. Nagyon örültem, hogy egy ilyen személyes beszámolóra is rátaláltam a sok tudományos értekezés mellett.

    Köszönöm!

  16. zsolt

    OK

  17. Ágnes

    Kedves Zsolt!

    Most akadtam rá erre az oldalra. Nagy hatással vannak rám a fényképeid, szinte tapintani lehet a csendet és nyugalmat, amit árasztanak. Nagyon szépek. Nagy tisztelője vagyok én is Kőrösi Csomának, a székely magyarnak, ahogyan ő nevezte magát. Gondolom egy ilyen utazásnak átalakító ereje van…

    Minden jót, Neked :)

  18. Carmen

    What a wonder is that your eye perceives and our hearts enjoys:)

  19. CSOMA – EMLÉKNAP Marosvásárhelyen | Tibeti buddhizmus Marosvásárhelyen

    [...] Kőrösi Csoma Sándor halálának 170 évfordulója alkalmából különleges eseménnyel  emlékezünk a Bernády-házban (Horea utca, 13 szám), április 5-én, csütörtökön, délután 6 órától. [...]

  20. Korosi Csoma Sandor – 7 ani in Tibet si o viata iluminata | HipMag.ro

    [...] care a plecat pe urmele lui Csoma Sandor cu cativa ani in urma. Fotografiile pot fi vazute aici. //LinkWithinCodeStart var linkwithindivclass="linkwithinhook"; var linkwithinsite_id = 74687; [...]

  21. Korosi Csoma Sandor – 7 ani in Tibet si o viata iluminata | HipMag.ro

    [...] care a plecat pe urmele lui Csoma Sandor cu cativa ani in urma. Fotografiile pot fi vazute aici. //LinkWithinCodeStart var linkwithindivclass="linkwithinhook"; var linkwithinsite_id = 74687; [...]

Válasz


× kettő = 10